Tájfutás története

Tájfutás története:

A történelem folyamán, a háborúkban felmerült az igénye,hogy ismerjék pontosan a terepet, amin ki kell játszani, le kell győzni az ellenséget.
Már a 17.-18.századtól történtek kísérletek a terepek ábrázolására. A Svéd Katonai Akadémia 1840-től előírta a kadétoknak (leendő tiszteknek), hogy el kell sajátítani a távolságmérés, magasság meghatározás, térképvázlat készítés tudományát. Gyakorlatokat végeztek ismeretlen terepen elhelyezett katonai objektumok felkutatására, bemérésére, helyzetének rögzítésére a térképen. 1888-tól a katonanövendékeknek kötelező volt a térképolvasás és terepen való tájékozódási feladatok elvégzése. A század végére nyilvánossá tették ezeket a térképeket, és megindult a polgári érdeklődés is. Mivel ez időben Svédország Norvégiával perszonálúnióban állt, mindkét nemzet magáénak tudja az első tájfutó verseny megrendezését, valamikor az 1890-s években. Ennek olyan sikere lett, hogy attól kezdve sorra rendezték a versenyeket más országokban is.
Sokáig katonai térképeken zajlott a versenyzés. 1941-ben készítettek először speciálisan tájfutás céljára térképet – ez még fekete-fehér volt, fotózással sokszorosítva.
1950-ben, Oslóban készült az első színes térkép.
1961-ben alakult meg az IOF (Nemzetközi Tájfutó Szövetség) 4 skandináv, 4 szocialista (köztük Magyarország) országon kívül Svájc és az NSZK (Német Szövetségi Köztársaság) részvételével.
1962-ben rendeztek Európa Bajnokságot Norvégiában,1966-ban Világbajnoksággá bővítették Finnországban.
1965-ben az IOF-nek térképbizottsága alakult, melynek feladata az elvek egységesítése. Mi kerüljön, és mi ne a térképre, milyen jelkulcs alapján.
1969-ben létre hozták az egységes tájfutó jelkulcsot. Ekkor vált szabállyá, hogy a fehér az erdőt ábrázolja, mert az eddigi térképeken fehér a mezőket, szántókat jelezte. Mivel alapelv, hogy minden térképen az legyen fehér, amiből a legtöbb van, és a tájtutó térképek az erdőről szólnak, ezért hozták ezt a speciális szabályt.
1972-ben a Csehszlovákiában rendezett világbajnokságon (melyet a nőknél Monspart Sarolta nyert, aki így az első nem skandináv tájfutó világbajnok lett, sokáig őrizve ezt a címet) alkalmazták először nemzetközi szinten a 3 fokozatú zöldet a Skandináviában ismeretlen, Közép-Európában jellegzetes bozótok futhatóságának jelölésére.
1979-ben az olvashatóság javításáért eltörölték az addig használt 25, illetve 20 ezres térképeket, és 15, majd 10ezresre is váltottak.
1983-ban Magyarországon volt a Világbajnokság, ahol speciális tájfutó domborzati ábrázolást használtak.
Az akkori skandináv fölényt jellemzi, hogy a férfiak versenyében az első négy helyezett norvég volt (egy országból 4 indulhatott!)
1985-ben rendeztek először Európán kívül VB-t, Ausztráliában.
Az 1991-s VB-n (ahol Oláh Kati nyert, majd 1995-ben megismételte) rendeztek először Rövidtávú versenyt is.
2000-s években jöttek az új szakágak: a Tájbriga és a Trail-O (a sítájfutás már 1976 óta működött)
2003-ban rendeztek először városi spritversenyt VB-n, és azóta rendezik évente a Világbajnokságokat, és azóta van 4 szám (3 táv, és a váltó) rajta.
Mára kb. 70 országban létezik a tájfutás, a Világbajnokságokon 35-40 ország képviselteti magát.
Népszerűségére jellemző, hogy a World Masters Game-n (szeniorok világjátéka) az atlétika és úszás után a harmadik legnagyobb mezőny jön össze évről-évre.

Magyarországon a hadsereg 1780-s évektől alkalmazott úgynevezett térképező tisztet – ez volt a térképkészítés első lépése.
A sportágat Ripszám Henrik hozta be hozzánk. Ez a fiatalember festőművészként és sportemberként is ismert volt: képeit kiállították a Műcsarnokban, miközben Országos bajnokságot nyert 30km-s gyaloglásban. Részt vett az 1912-s Stockholmi olimpián is.
Az 1. Világháborúban szovjet hadifogságba esett. Szabadulása után, útban hazafelé találkozott Svédországban ezzel, az akkor, ott már ezreket megmozgató sporttal. Megérkezve, alapos előkészítés után 1925 január 11-n megrendezte az első magyarországi tájfutó versenyt a Hűvösvölgyben.
A nagy szintkülönbségű, trapéz alakú pályán harmincan, főleg atléták és sífutók értek célba. Az akkori újságok (Népszava, Pesti Napló, Pesti Hírlap) is lelkesen számoltak be az újszerű sportról. Ennek emlékére, az akkori pályán, hosszú évek óta megrendezik minden januárban a Ripszám Henrik emlékversenyt.
Ezt követően még rendeztek néhány versenyt, de mivel ez a munkásfiatalok kedvtelése lett, az akkori politika nem pártolta, hanem inkább akadályozta a kibontakozást, így lassan elhalt a kezdeményezés.
Később, a 30-s években a turisták kezdték el keresni, hogyan lehetne mérni a teljesítményüket. Ők kezdtek el újra versenyeket szervezni, de ez merőben különbözött mai formájától. Kisebb csoportokba tömörülő hátizsákosok körzővel, szögmérővel, vonalzóval, és tűhegyes ceruzákkal szerkesztették ki a keresendő pontok helyét a turistatérképen.
A háború utáni szovjet megszállás nagyban nehezítette a tájfutás fejlődését: torzításokkal, tiltásokkal akadályozták, hogy reális térkép készüljön egy-egy terepről. Ezért csak a két háború közti turistatérképek fotózott másolataival lehetett versenyezni.
1961-ben alapító tagjai lettünk a Nemzetközi Tájfutó Szövetségnek (IOF), és ezt követően 1962-ben részt vettünk az első Európa bajnokságon.
1963-ban megrendezték nálunk az első nemzetközi tájfutó versenyt.
A külföldi nyitás hatására 1964-ben elkészült az első, tájfutás céljára helyesbített térkép.
1967-ben jelent meg az első, úgynevezett negatív térkép – tehát ahol a fehér az erdőt jelentette, a rét sárga lett.
1970-ben alakult meg a Magyar Tájfutó Szövetség – kiválva a természetbarát szövetségből. Ez új irányt szabott a tájfutásnak, mert eddig a turisták vissza akarták fogni a sebességet, mert szerintük a “rohanás” nem elég turistás.
1971-ben Skerletz Iván az MTFSZ főtitkáraként elévülhetetlen érdemeket szerzett avval, hogy megegyezésre jutott a honvédséggel. Megállapodtak a használható terepekről, sokszorosításról,terjesztésről, és megindulhatott a tájfutó térképkészítés igazi fejlődése. Ő sajnos már nincs köztünk, de lányai, unokái ma is versenyeznek, sógornője például nálunk a Szpariban (Cser Kriszti)
A 90-s évektől mindenki átállt a digitális technikára. Térképrajzoló programok egyre modernebb változatai segítik azt, hogy a versenyeken a lehető legjobb térképeket kapjuk. Könnyű a változások gyors átvezetésével aktualizálni, és kinyomtatni is csak annyit kell, amennyire szükség van, a következő használat előtt meg újra felül lehet vizsgálni, és nem állnak halmokban az elavult térképek.
Már csak nekünk kell jól használni őket:-)