Sportágunk mindentudójának, Boxinak a segítségét kértem, hogy teljeskörűen tudjam
elmondani a gazdag életpályát.
Szabó Jocó a sportág nagy öregje
Már 60 éve részese a tájfutásnak.
Kezdetben nélkülözhetetlen csapattagként gyűjtögetett bajnoki érmeket. Ha a szükség
úgy kívánta önkéntes edzőként segítette a szakosztályt. Még a munkahelyén is szívesen
vette magát körül sporttársaival és segítette lehetőségei szerint a tájfutó életet.
Ezek mellett fáradhatatlan versenyrendező, akire mindig lehetett számítani. Derűs,
hangulatteremtő személyisége mindig is jól oldotta a versenyfeszültséget, meg a
közös munkában, rendezések során felcsattanó nézeteltéréseket.
Soha nem tolta magát az előtérbe, ezért is tudok viszonylag keveset személyes dolgairól
és Mónika lányáról, aki jó tíz évig versenyzett itt a Szpariban. (1979-1990 között,
amikor Jocóval együtt kiváltak és több más szparissal megalakították a Gold SC-t)
Amit biztosan tudok, hogy 1962-ben már együtt versenyeztem Jocóval. Ez volt neki az
utolsó éve ifiben, de az akkor általános 2 fős együtt futó csapatban már vezető volt,
tehát egy-két évvel korábban kezdhette.
Jocó jó helyen kezdte a versenyzést az akkor rakétaként felívelő Vörösmarty Gimnázium
Sportkörében, ahová a nagy tiszteletnek örvendő szakosztályvezető, egyben
igazgatóhelyettes Kempelen Imre bácsi fia, Kempelen Miklós vitte le. (Jocó nem ebbe a
gimnáziumba járt). Ez az időszak volt a tájékozódási versenyzés önállósodásának, a
természetjárástól való elválásának, a futás megjelenésének időszaka. A Vörösmarty
diákjai sorra nyerték az ifi versenyeket. Sőt felnőttben is indultak, hogy a sportkör
minden évben egyel magasabb bajnoki kategóriába lépve jusson fel a piramis csúcsán
álló országos bajnokság mezőnyébe.
1965-ben szerezte meg a Vörösmarty csapata és benne Jocó az első országos bajnoki
érmét (bronzot), amiért akkor négyszer kellett futni, egy nappali, egy éjszakai és
egy éjjel-nappali versenyen.
(A Vörösmarty csapatának súlyát jelzi, hogy a több válogatott között itt versenyző
Horváth Attila 1966-ban felnőtt egyéni OB-n lett ezüstérmes, amikor még a futamokon
elért helyezési számokat adták össze. Mai rendszerben, az időeredmények összeadásával
bajnok lehetett volna. Mai hírek szerint Atesz állapota javul, most tanul lélegezni
gép nélkül)
A felnőtt csapat felkészülését gimnáziumi keretek között már nem lehetett finanszírozni,
ezért a szakosztály 1966-ban testületileg átment az OSC-be.
Az első sikert követően Jocó 1972-ig ott volt az OB-s csapatban, ez idő alatt összesen
négy bajnoki éremmel gazdagíthatta gyűjteményét, két ezüsttel és két bronzzal.
Az aranyakat akkoriban megszakítás nélkül a Szpari vitte el.
Az OSC-ben, mint olimpikonokat nevelő nagy egyesületben idővel beborult az egyéb
szakosztályok, így a tájfutók sorsa. Ezért Jocó is néhány magával 1979-ben átjött a
valamikori nagy riválishoz, a Spartacusba. Jocó nemcsak versenyzett és rendezett, de
1981-ben átvette a felnőtt csapat edzői feladatait. Az akkori szerény lehetőségek miatt
fizetés nélkül csinálta.
A ’80-as évek gazdasági nehézségei miatt a sporttámogatások egyre csak apadtak.
Viszont lehetővé vált magánvállalkozások indítása, amiben az életre való sporttársak
nagy lehetőségeket sejtettek. Sikeréhes szparisok aranyásó beállítottságú más klub-
beliekkel közösen alapították meg a Gold SC-t. Ebbe a klubba lépett át Jocó is, hogy
aztán érett felnőttként ismét visszatérjen (1998-ban) az addigra már Tabáni Spartacus
SKE-vé alakult és a mélypontról kimozdulni igyekvő volt klubjába.
A kilábalási időszak sikerében és a Szpari azóta is felfelé emelkedő pályájának
építésében Szabó Jocó munkája is nagy mértékben benne van!
Kedves Jocó! Ezzel az elismeréssel is szeretnénk megköszönni az elmúlt évtizedek folyamatos, lelkes segítő munkáját!
KÖSZÖNJÜK!
