1994
Évadzárás a finn nagykövettel
Az év egyik legnagyobb tájfutóversenyét rendezik a hétvégén a Szentendre melletti Sikároson. A vállalkozó kedvű futók 33 kategóriában mérhetik össze erejüket, tíztől hetvenéves korig. Számos induló érkezik külföldről, Horvátországból, Kis-Jugoszláviából, Csehországból, sőt a távoli Finnországból is. Külön érdekessége az eseménynek, hogy az indulók között található az a Pauli Siitonen, aki évtizedekkel ezelőtt sífutóként feltalálta a korcsolyázó stílust, s ismertté tette az egész világon. Szentendrén az ötven év felettieknél áll rajthoz. De klubtársa, a budapesti finn nagykövet, Pertti Torstila úr is futócipőt húz, s teljesíti a közel 10 kilométeres távot.
Nem lesz ott viszont világbajnoknőnk Oláh Katalin, mivel külföldön indul atlétikai versenyen. Így a nők versenye különösen szoros csatát ígér. A fiataloknál pedig romániai siker várható, ugyanis keleti szomszédaink roppant erős csapattal érkeznek.
Nemzeti Sport
Tájfutás
Flexo-kupa, Szentendre-Sikáros
F21E: 1.Vajda Kolos (SMAFC) 71.61, 2. Sidla (cseh) 71.75, 3. Allwinger (Tipo) 72.10.
N21E: 1. Kovács Bernadett (Pécsi VSK) 52.91, 2. Musilová (cseh) 54.38, 3. Kovács I. (Pécsi VSK) 57.80.
Fiúk. 19 A: 1. Salopek (horvát) 50.08, 2. Józsa (Postás SE) 58.18, 3. Senhyr (cseh) 1:00.16. 17 B: 1. Domonyik (MEAFC) 42.53, 2. Kuszálik (román) 45.63, 3. Sárecz (Zalaegerszegi TC) 45.65. 15 B: 1. Vajda B. (Ajkai Bányász) 38.60, 2. Dorobantin (román) 38.78, 3. Forrai (Hódmezővh. TC) 39.06. 13 B: 1. Slovaček (cseh) 31.66, 2. Csisztiv (orosz) 32.01, 3. Vizi (Junior SE) 33.10.
Lányok. 19 A: Fey (román) 40.66, 2. Simon (román) 45.85, 3. Sándor (román) 52,26. 17 B: 1. Szigethy (MOM) 39.41, 2. Lubinszky (Diósgyőri TC) 40.35, 3. Slovečková (cseh) 43.43. 15 B: 1. Hecz(Mátyás Kir. Gimn.) 36.86, 2. Gell (román) 37.41, 3. Kerekes (Balatonfüredi SC) 39.83. 13 B: 1. Zsebeházy (MOM) 24.10, 2. Cigoová (cseh) 27.85, 3. Iliková (cseh) 28.43.
Nemzeti Sport
Vissza a Spari kupák kezdőoldalára |