A Tabáni Spartacus Emlékérem 2017. évi kitüntetettje
Csipi Erzsébet

Csipi Erzsébet (hivatalosan Gyalogné Csipi Erzsébet) 1954-ben született. 1972-ben kezdte a tájfutást a Vörös Meteorban, ennek megszűnte után 1975-89 között a Postásban versenyzett. Ott legjobb eredménye egy OCSB 3. hely volt. 1989-ben igazolt át férje, Gyalog László (Tódor) után a Spartacusba. 1996-ban a BTFSZ pályázatán indított a Spari 25 fős utánpótlás csoportot, amelyet edzőként ő vezetett 2001-ig, ennek tagja volt a ma is aktívak közül Morandini Viktor és Kristóf, Zai Bálint, Németh Luca. 2002-ben vette rá Gyalog Zolit, hogy elkezdjen edzősködni, ez vetette meg az alapjait a máig tartó sikereknek. 2008-ban vette át a Spari pénzügyeit, 2011 óta az egyesület ügyvezető elnöke. 2008 óta az egyesület pénzügyeit intézi, 2014-ig könyvelte is. Emellett (Tódorral közösen) szparis pályázatok megkeresése, menedzselése volt egyik fontos tevékenysége.
2006 óta a Budapest Tájfutó Sportjáért Alapítvány titkára, gyakorlatilag egyszemélyi vezetője 2010–2014 között a BTFSZ alelnöke
2016-ban az ő vezetésével készült el a Spari konditerme, aminek azóta is ő a fő gondozója, házigazdája.
2017-ben az MTFSZ-től Ripszám Henrik díjat kapott.