2013 Dobogókői Hegyi Futóverseny – beszámoló

Negyedszer voltam itt, harmadszor futottam a hosszabbik távot: Dobogókő-Pilisszentkereszt-Pilis tető-Prédikálószék-Sikárosi rét-Dobogókő, szűk 33 km.
Kiírás szerint maraton, és valóban, időben szinte annyi, sőt, 10-15 perccel hosszabb annál. Megszerettem ezt a kört, főleg hogy évről évre javultam és automatikusan jött a sikerélmény.

Idén arra voltam kíváncsi, hogy a korábbi évekhez képest rengeteg futástól (1600km felett járok idén) mennyit javul az időm.

Jó idő volt, téli hosszú felső helyett az őszi hosszút húzhattam és néha még ez is sok volt. Hátizsák megtöltve két liter nedűvel, zselék betárazva.
32-en indultunk a versenyen, Köztük Józsa Gábor, aki idén a SPAR maratonon lett országos bajnok.

Fél tízkor volt rajt a Turistaház előtt, és mint az átszakadt völgyzáró gátból a víz, megindultunk a Fagyoskatona felé. Csak úgy kapkodtam a fejem. Az emberkék mintha kétezer méteres résztávot futnának. Tizediknek értem le az aszfalthoz, ahol az első dugókás pont volt.

Pilisszentkereszt felé lejtőzve már láttam, hogy nem mindenki szereti a vizes-avaros köveket, ezért beelőztem. A faluban az aszfalton aztán lassan megúsztam. Elhagyva a házakat és az aszfaltot a László-kúp felé futunk lihegve. Két km, kétszáz méter szint. Tavalyhoz hasonlóan itt lemaradtam, vigyáztam a tempóra, de azért bőven a maratonos pulzusom felett voltam. A László-kúp hajtűkanyarjában ismét dugókázás, futás tovább, majd a szokásos ösvényt egyből megtalálva feljutok a szintútra. Sajnos bárhogy vigyáztam, sétálva is bekerültem a piros zónámba, hát ezt még gyakorolni kell.

A Pilis tető alatt a hullámzó Z jelzésen látszott, hogy hárman haladhatunk együtt, és én vagyok a folytonos megúszó. A két futótárs szép lassan a látótávolságomból is kifutott. Következő pont a Pilis-nyereg volt, ezt egy Simon halálás leágazáson közelítem meg. A terep finom. Nekem. Vigyázós köves-sziklás lefele, még szárazon sem evidens. Viszont volt, aki még nálam is jobban vigyázott, így beértem, majd elhagytam az egyik srácot, akiről az imént úgy gondoltam, hogy végleg leszakadtam.

A nyeregben gyors dugókázás, zsákom még kitartott, nem kellett a frissítéssel időt tölteni. Irány az esztergomi műút, Mexikó vidéke. Megfelelő helyen átugrás a korláton, hogy aztán a pirosra (?) lejutva és keresztülvágjak a … Min is? Tavaly kivágták a fenyvest, újratelepítették és villanypásztor vigyázta. Kerülő lesz. A Római úton vezetett az utunk, majd a Z4 jelzésen a Hoffmann kunyó felé vettük az irányt. Hármunkból az első srác látótávolságban volt, és akit nemrég lehagytam, megint felért. Ugrálunk át a leszakadt fahidakon, kicsit lezüllött ez az út. Majd sikerélmény: most, a harmadik évben végre megtaláltam a helyes utat a Szakó nyereg felé vezető dózerra és nem vívtam bozótharcot a tuhu térképen jelölt “felméretlen piszkafa leágazás”-ért.

Megint összejöttünk hárman. Pár perc dózer, majd a Szakó-nyereg felé mászva megúsztam. De lejtő jött, csúszós és kevésbé csúszós, és ismét felértem. kezdem azt hinni, hogy használtak a lejtőzős edzések. Irány a Körtvélyes puszta, frissítő pont. Együtt vagyunk ismét. Majdnem félút, az idő 1:37, négy perc előnyöm volt tavalyhoz képest. Jó jel.

Itt gondoltam, hogy előre kell mennem, nem lesz jó beszorulni. A Lukács-árok felé vezető út ugyanis vigyázós terep, kövek és avar és enyésző faágak. Tempót nyomok, biztonsággal teszem a lábamat, nem is olyan vészes. Lemaradtak. Lukács árok vége, át az aszfalton, még a patakba sem estem bele, a P3 felé felvágó ösvény is egyből megvan. Az emelkedő durva, átlag 40%-os, kisétáltam. Mégpedig a filmekben látott kéz a combon rásegítéssel, hát nem tudom, van-e különbség.

És végre felértem a P3-re, irány a Prédikálószék! De jöttek a görcsök. De szép is lett volna megismételni a Lélekszaggatós felfutást, de nem ment. Sok volt a séta, túl sok. Amikor futni akartam, jött a gombóc a vádliban. Ezért aztán ittam sokat, és egy magnézium is beficcent. Mindenféle egyéni szocproblémáim ellenére növeltem az előnyömet. A Prédikálószéken ismét időmérő pont volt, itt már egy illetve két perc előnyöm volt.

De nagyon nyűgös voltam a görcsök miatt. Ittam még. A jól futható enyhe lejtőn a tervezett 160 feletti pulzus helyett néha még 150 alá is bementem. A következő Sikárosi rét körüli két ponthoz a Dömörkapu felé vezető aszfalton kellett futni, itt kezdett lassan múlni a görcs, bár még mindig csak erősebb kocogótempót nyomtam.

Két és fél órája futottam és ismét egész komfortosan éreztem magam. A Sikárosi réten két pohár vízzel frissítettem, majd a régi-új kék jelzésen sok fáradt félmaratonistát elhagyva és biztatva, egy utolsó nagy mászással bevettem Dobogókőt. Jól kifutottam magam, mondhatom.

A tavalyi időn rengeteget javítottam (3:17 vs 3:29), de már tudom, hogy hol szeretnék javítani.
32,5km 1500m szint 6:03/km hát ezt jó lett volna hatperces alá tornázni, de csak mert jól néz ki :)
Végül második lettem, miután a maraton bajnok az első helyről elkavart az utolsó szakaszon Dobogókő felé és motivációját vesztette.

http://connect.garmin.com/activity/407779785
http://app.strava.com/activities/96627088/overview

részidős eredmények
http://www.tabanispartacus.hu/tajfuto/2013/dobogokoi/2013_dobogokoi_si.html

Pintér Ferenc