ÉOB – 2013

Június 8.-án elérkezett az év második országos bajnoksága (bár sokaknak átlógott 9.-ére is), az éjszakai OB. A helyszín a már sokak által jól ismert vízfői terep.

Ezúttal csak egy Sparis szemszögből kisebb, 24 fős, csapattal vettünk részt a versenyen, de éjszakai versenyeknél ez általában így szokott lenni. A versenyközpontot egy viszonylag kis területre zsúfolták be, de mivel kihelyezett cél volt, így ebből nem volt probléma. Az első versenyzők már 22 órakor elindultak, de volt aki csak nem sokkal éjfél előtt vágott neki a pályának (Süti személyében). A térképre szerintem nem lehetett panaszunk, és a pályák sem voltak rosszak. A terepen nem volt könnyű a tájékozódás, mivel a pontok 90%-a gödrök aljára volt kitűzve, és néhol egy kis bozót is bonyolította a haladást.Emellett sokan találtak ugyanolyan kódú stekkeket a pontjukkal szomszédos gödörben, mint az övéjük, de tudtommal egy pont sem került rossz helyre. Az idővel is szerencsénk volt, bár az legtöbb út jó saras volt, friss esőt nem kaptunk a nyakunkba. A rendezés teljes mértékben zökkenőmentes volt. A vadakat is elkergethették a rendezők, legalábbis még Hanga sem találkozott velük, aki eddig majdnem minden éjszakain megtalálta őket… Egyetlen negatívumként talán a speaker-t tudnám említeni, akiről meg nem mondtam volna, hogy valaha részt vett már tájfutó versenyen (de legalább lelkes volt…). Az eredményhirdetést nem sokkal 2 óra után megtartották, 3-kor már mindenki úton volt hazafelé és fél 7-kor már én is hazaértem….

Az eredményeket tekintve az elvárások alatt maradtunk, de így is volt két dobogós helyezésünk: Hajdu Szása a helyi erőket maga mögé utasítva megnyerte az F18-as kategóriát, Kinde Vanda pedig bronzérmes lett az N20-as kategóriában. Ezen kívül pontszerző lett még Zacher Marci, Egei Patrik, Bakó Áron és Károlyi Hanga. Rajtuk kívül is mindenki végigtalált a pályán, és ezúttal lámpákkal sem volt probléma.

Lengyel Ádám