Az oldal átalakítás alatt van! Ha nem az új felületről érkeztél, kérjük erre haladj tovább!





Beszámoló a Tájfutó klub 2010. szeptember 8-i összejöveteléről

Mi történt a norvégiai VB-n?
Az összejövetel a VB-váltóról tudósító norvég TV-közvetítés vetítésével kezdődött. A nők elrajtolásának és célba érkezésének képsorain nagy örömünkre Gyurkó Fannit láthattuk az élen!
A rendezők törekvése volt szorossá tenni a versenyt, ami hosszú vonatozássá tette a férfiak versenyét. Még az utolsó futam közepén is 7 csapat volt együtt. Vezető helyről Gueorgiou ismét kiszállt. Az átfutásról fordult vissza a kihagyott pontért, így Novikovval ismét az oroszok nyerhettek. Szenzációs, hogy az ezüstért folytatott versenyben a Lundanes-Mertz-Scott trió a terepen száguldva tette le a velük párhuzamos dózerúton futó cseh Smolát. A nők versenyében megcsodálhattuk Minna Kauppi frenetikus hajráját az őt befogó Andersennel.
A VB magyar résztvevői közül Scultéty Marci csapatvezető, Biró Fruzsina és Kerényi Máté jöttek el és számoltak be élményeikről, válaszoltak kérdéseinkre. Fanni és Lenkei Zsolti ezen a napon utaztak el Skóciába, meghívást kaptak az (egy alkalomra?) újraélesztett PWT versenyre. Így nem lehettek jelen.

Összehasonlítható-e a norvég VB a mi tavalyi VB-nkkel?
Skuló Marci határozottan állította, hogy számítógépes összeomlás, hiányos eredmény­közlés (nem volt eredménykijelző tábla), merev ügyintézés és egyéb szervezési hibák miatt a magyar VB lényegesen jobban szervezett volt. Ehhez jött még a rendezők bántó felfogása, hogy az eliteket kivéve a többi résztvevőt csak „kellék”-nek tekintették a show műsorban.

Feltűnt-e új sztár, vagy maradtak a régiek?
Meglepetésnek számít a fiatal francia Frederic Tranchand berobbanása sprint bronzával, meg hogy a klasszikus táv 32 éves norvég esélyesét, Nordberget lenyomta honfitársa, a 23 éves Olav Lundanes. Egyébként elég stabilak az állócsillagok, különösen a nők. Simone Niggli újabb két arannyal bővítette gyűjteményét, a harmadik egyéni számban is ezüstöt szerzett. Kauppi is két aranyat vitt haza. Az örök második norvég Andersen minden számban dobogón volt.
A magyar VB férfi sztárjai sem tűntek el a süllyesztőben, Hubmann és Georgiou is kétszer állhatott dobogóra.

Milyen érzés lehet magyarként elsőnek befutni a VB váltón?
Jó, nagyon jó érzés lehet. Nemcsak Fanninak, de sportsikerekre vágyó minden magyar tájfutónak. Az ünnepelt távollétében Gyurkó László és Skuló Marci próbált a kérdésre válaszolni. A sprinten Fanni nagyot esett, megsérült, már a tájfutás abbahagyására is gondolt. Ezt a nézetét a jó váltószereplés persze megváltoztatta. Be kell vallani, hogy az első futók rövidebb pályát kaptak, hogy szoros versenyben minél látványosabb legyen a test-test elleni küzdelem. Így a csapatok java erősorrendben állt fel. Azzal, hogy Fanni rögtön élre állt, őt követte a mezőny, utakon kerülve el az egyébként szokásos terepfűré­szelést. Így ki tudta használni kiváló futótudását.
Ragyogó szereplésével a figyelem központjába került nemcsak a férfi, de a női elit részé­ről is. Ezt az új státuszt még szokni kell, és bátran vállalni az ezzel járó megpróbáltatáso­kat, a megszólalásokat. Reméljük legközelebb nem a csapatvezetőnek kell helyette nyilatkoznia a TV-ben.

Mennyi előnyt jelent még a hazai terep a skandinávoknak?
Úgy tűnik egyre kevesebbet! Először ment haza a svéd válogatott aranyérem nélkül! A nyolcból négy aranyat tartottak meg a skandinávok: a házigazdák több egyéb fém mellett kettőt és kettőt a finnek. Minden számban ott voltak a kontinentális futók: svájciak, franci­ák, oroszok a dobogón, britek, csehek dobogóközelben, azért összességében szerényebb létszámmal, mint tavaly.
Az igazság az is, hogy a VB Trondheim környéki terepe nem az „igazi” skandináv terep. Nagyobb szintkülönbségek, jobban felismerhető domborzati formák, mérsékelten köves talaj, változatos növényzet és legfőként igen fejlett úthálózat segítette a nem skandiná­vokat.
Kerényi Máté elmondása szerint neki sem igazán a tájékozódással volt problémája, inkább a futással. A kimerítő versenysorozat mindent kiszedett belőle, így nem maradt ereje a klasszikus döntőbe jutáshoz. Többet kell edzenie fizikailag, ide is egy pályaedzés után érkezett. Lesz még alkalma bizonyítani!

Mit ér egy Trail-O ötödik helyezés a sportágon belül és azon kívül?
Biró Fruzsina harmadik VB-jén érte el ezt a szép helyezést, elhódítva ezzel a családi elsőséget nagynénjétől, Hegedüs Ágnestől, aki pont 40 éve lett 6. az NDK VB-n (a váltó érmekről most ne szóljunk). Figyelemre méltó, hogy para kategóriában a hibátlanul teljesítő svéd Ola Jansson mögött negyedmagával ért el azonos eredményt, köztük az idő döntött, ami sajnos Fruzsit leszorította a dobogóról. Tehát gyorsulnia kell a feladatmegol­dásban. Trail-O-ban is kialakult már egy hozzáértő, elkötelezett szakmai kör, közönség, akik értik és értékelik az ilyen teljesítményt. A tájfutók nagy családjában még jó, azon kívül már igen kicsi a szakág ismertsége. Nemesházi László is szólt még a szakág helyzetéről, ahol open kategóriában bárki kipróbálhatja magát. A norvégok „preciziós tájékozódás”-nak nevezik ezt a versenyformát.

Mit üzen a norvég VB nekünk, a magyar tájfutásnak?
Végül arról beszélgettünk, hogy a VB tapasztalatok alapján jó irányban haladunk-e, nem kellene módosítani a sportág célkitűzéseit?
Ízelítő az elhangzott számtalan véleményből és ellenvéleményből:
Rendkívül költségessé vált a hosszú versenysorozatokká bővült VB-n és más világverse­nyeken való részvétel. Az ehhez szükséges pénzügyi hátteret lehetetlen megteremteni.
Az élversenyzővé váláshoz jobban ki kell használni a skandináv klubokba való leigazolás lehetőségét. Aki itthon sóhajtozik, az semmire nem fog jutni.
Ifiket és juniorokat rendszeresen és nagy létszámmal utaztatnak VB-kre és EB-kre egyen­lősdi alapon. A jobb eredmények közelébe jutó felnőttektől pedig sajnálják a pénzt.
Miért nincs több elkötelezett edző? Egyáltalán megvan-e itthon az a szakmai tudás, amivel élversenyzőket lehetne képezni?
A sportág vezetése halvány, leginkább csak a háttérben marad, nehezen dönt, mintha azt akarná bizonyítani: ránk nincs is szükség.
A szenior korosztály alig lát túl a szerdai versenyek horizontján, csak elvétve vállalják az egész sportágat előrevivő feladatok felelősségét.
Sok az uli-buli verseny. Kevesebb, de színvonalas rendezvény kellene. A Váltó Liga sem éri el a célját, mert ha nincsenek nagyobb mezőnyök, nincs rivalizálás sem.
Az üzleti tájfutásé a jövő. De erről majd később.

Bozán György