Az oldal átalakítás alatt van! Ha nem az új felületről érkeztél, kérjük erre haladj tovább!





Beszámoló a Tájfutó Klub 2010. június 2-i összejöveteléről

Extrém sport-e a tájfutás?
Az összejövetel témáját a május 15-16-i Országos Diákolimpia eseményei ihlették, ahol a mátrai felhőszakadást követően a terepet kettészelő hegyi patak áradása miatt a második versenynapot lefújták. A hasonlóan csapadékos időjárás tavaly májusban a Hódos-ér menti Honvéd Kupát mosta el a Bakonyban. A Tájfutó Klub résztvevői arra keresték a választ, hogy meddig lehet elmenni az "extremitás"-ban, illetve mikor kell lemondani a verseny megrendezéséről.

Molnár Attila, a versenybíróság elnöke a második versenynap eseményeit foglalta össze:
Az első napi dagonyázás után új helyzetet teremtett, hogy a víz elvitte a patakon átvezető hidat. Ezért reggel 7 órakor lefújták a 10D pályát. A rajthoz vezető útvonal egy része víz alá került, mivel a tó kiöntött, de egy kerülő útvonalon kiszalagozták a rajtba menetelt. "Változások" címen függesztették ki azt a közleményt, amely többek közt a rajtcsúszást is tartalmazta. A versenyt végül az hiúsította meg, hogy a 107-108 pontok közötti átmenetben nem lehetett átkelni a patakon. 9:40-kor döntöttek úgy, hogy lefújják a versenyt, mert a pályarövidítés sem segít.

Bogdány Miklós szakosztályvezető a késői döntést azzal magyarázta, hogy a felvezetők reggel, amikor kitették a pontokat, nem jelezték a problémát. Hálásak Kovalcsik Istvánnak, az ellenőrzőbírónak, aki leadta a vészjelzéseket. István több helyen is megpróbált átgázolni a megáradt patakon, amit különösen a gyerekekre tekintettel megengedhetetlenül veszélyesnek ítélt.
Képei elérhetők a http://kep.tar.hu/kovalcsik/50673657#2 címen.
A vis mayor helyzet ellenére a TTE úgy döntött, hogy csökkentett költséggel mégis újrarendezik a Diákolimpiát. Az elmaradt Mátra kupa résztvevőit a jövő évi versenyre meghívták. A Diákolimpiát Less Áronék halasztani akarták, más versenyhez, más rendezőhöz kapcsolva. Végül június 20. lett a dátum, a helyszín pedig a Tipó által javasolt Bp. környéki terep. Ez a megoldás anyagilag ráfizetés a rendezőknek, de a résztvevőknek is.

A Diákolimpiáról azt is meg kell jegyezni, hogy egyben ifi válogató is volt. Ennek érdekében a 4-5-6. kategória pályája azonos volt egy lökött utánpótlásedző meggondolatlan ötletétől vezérelve. Kovának talán eszébe sem jut, hogy ezzel borít egy versenyt, mivel ott vannak azok is, akik nagyon is távol vannak a válogatottságtól. Nem lett volna szabad a gyerekeket kicseszésből hurkolt pályára küldeni!
Gyalog Zoltán: nemcsak a terep úszott vízben, Szorospatakon a szállás is beázott!

Szarka Ernő minden versenyhalasztást ellenez, nem is igen emlékszik vissza ilyenekre. Az 1961-es várgesztesi Országos Egyéni Bajnokságot sem fújták le a havazás miatt, 20 cm hóban is megtartották! Álláspontja szerint versenyt csak életveszély esetén szabad elhalasztani. Tulajdonképpen a soroksári MAFC Nyári kupa ilyen lett volna, a villámcsapások miatt, de a mezőny mégis elindult. Itt a Diákolimpián fennállt az életveszély, egyet ért a döntéssel. A gyerekeket egyébként is védeni kell, nem elriasztani. Ha pedig nincs életveszély, hadd menjen a verseny.
Krolopp Frigyes: a Szlovák Nagydíj is elmaradt Tátralomnicon, amikor szélvihar tarolta le az erdőt.
De volt máskor, hogy csak asztalt, sátrat kapott fel a szél: hol lehet meghúzni a határt?
Bugár József: már a rendezésnél is lehetne gondolni az extrém időjárásra: patakpont helyett lehetne tervezni valami mást.
Extrém verseny volt Szarka Ernő legutóbbi MAFC Nyári kupája Ledinán, ahol 35 fokban, esős idő után tömör szúnyogfalak akadályozták a haladást. De megemlíthető az 1966-os tázlári Honvéd kupa, ami egy tűző napon megrendezett sivatagi túlélő verseny volt (halvány ismétlődését az idei KOB-n élvezhettük...).
Krasznai Orsi: Nálunk az a különbség, hogy az extrém sportoló azért csinálja, mert valami extrém. A tájfutó meg csak elviseli ezeket az extrém megpróbáltatásokat.

Az összejövetelen levetítettük Kovalcsik István képeit is a megáradt patakról és a mocsarassá vált tereprészekről.

Kiácz Bence meghökkentő képeket vetített a 2000. évi O-Ringenről, amelyet Skandinávia legutóbbi 100 évének legcsapadékosabb hetében rendeztek. Elmondása szerint az indulás is sokat sejtetett, amikor Kerényi Dénes már előre szólt, hogy gumicsizma kell! A sátrat 40 cm vastag faháncs rétegre verték fel. Traktorokkal szállították a faforgácsot a mocsárrá változott kempingbe, és folyamatosan szivattyúzták a vizet. A lakókocsisokat kevésbé zavarta a dolog. Leginkább csak a csehek és a magyarok sátraztak. A 4-5. napi cél totál dagonyává vált, a bokáig latyakban tocsogókról szemléletes képeket láthattunk. A rajtszámok szétáztak, erre a rendezők megkérték a versenyzőket, hogy fóliázzák be maguknak... A helyieket nem igen zavarta dolog. A verseny lement hibátlanul. Csak a mocsarak nőttek meg egy kissé...

Vásárhelyi Tass ezen az O-Ringenen fimet is forgatott, ebből megismerhettük a hatalmas svéd sorozatverseny vízben úszó terepét és a skandináv mezőny versenyzését. A leginkább meglepő talán az volt, hogy ezek futnak a vízben álló erdőben: a kicsik is és az öregek is. 100 ilyen hülyét talán másutt is látni, de itt 10.000 résztvevő futott nap mint nap a vízben!

Melléklet
Kovalcsik István levélben foglalta össze gondolatait:
Mint a verseny ellenőrzőbírója kint jártam a terepen vasárnap reggel, a versenyt megelőző órákban.
Amit tapasztaltam:
A felvezetők kiraktak minden pontot (elég extrém körülmények között dolgoztak). Csak gratulálni tudok nekik, elvégezték a feladatukat.
A rajt "0" időre készen volt a versenyzők indítására, holott nem tudták gépkocsival megközelíteni, mindent gyalog hordtak ki. Rendben elvégezték a munkát.
A cél fel volt állítva (szintén nem lehetett gépkocsival odamenni, előző nap megpróbálták, úgy kellett kivontatni őket, még a terepjáró is csak csörlővel tudott kijönni).
A technika a versenyközpontban működött. A tájékoztató rendszer, az SI kiolvasás... Minden rendező a helyén volt, hogy elvégezze a feladatát.
Amit viszont a terepen tapasztaltam, másfél héttel az után, hogy ellenőrizni kint jártam:
A felvezetők beszámolója után feltett szándékom volt, hogy "kipróbálom", hogyan tudnak átkelni a versenyzők a patakokon. Fentről haladtam lefelé. Először simán átkeltem, s úgy éreztem, a versenyzőknek sem okozhat gondot. Lejjebb érve már térdig merültem a vízbe, de mivel emlékeztem rá, hogy köves itt a meder, még nekivágtam, s stabilan átjutottam. (Nem biztos, hogy versenyzőként, először járva ott ilyen bátran nekiindulok). Még lejjebb, harmadjára már csak négykézláb tudtam kimászni, fogam között a térképpel. Ezek után telefonáltam, hogy minden versenyzővel és edzővel tudatosítsák, csak terepen jól mozgó, gyakorlott futók tudják teljesíteni a pályát (az már hamarabb kihirdetésre került, hogy stoplis cipő nélkül senki ne vágjon neki a pályának).
Negyedszerre (még lejjebb) nem találtam olyan helyet, ahol be kellett volna derékig gázolni a vízbe, ehhez már nem volt kedvem, mivel valószínűleg a fényképezőgép is elázott volna. Ötödszörre, egy olyan szakaszon, ahol a logikus útvonalon három kategóriáknak is "szokásos időjárás esetén" átkelése lett volna, olyan sártenger fogadott (lásd http://img3.tar.hu/kovalcsik/img/75842574.jpg#3), hogy betelefonáltam a rendezőknek, hogy a terepnek ezt a részét tiltott területnek kell jelölni, mert életveszélyes. A másik patakvölgybe meg már el sem tudtam jutni, mert az eltervezett útvonalon áthatolhatatlan mocsár volt.
Közben kaptam a hírt, hogy a versenyt lefújták, s ezt a döntést nagyon helyeslem, mert extrém körülmények uralkodtak a terepen, s bizonyos (logikusan választható) útvonalakon egyszerűen nem lehet futófelszerelésben átjutni.

Visszafelé jövet (már ráérősebben) még megnéztem egy pontot (itt derékig kellett volna gázolni a megáradt patakban, lásd a fotót), de közben láttam, hogy egy másik völgyben is összegyűlt a sár, s áthatolhatatlan, valamint utólag döbbentem rá, hogy a versenyzők felének olyan területen kellett volna áthaladni, ami nagy valószínűséggel (az előzőekből következtetve) szintén járhatatlan. Ezen felül bizonyos eséllyel az is megtörténhetett volna, hogy teljesen átszakad a félig már elmosott út, s egy hatalmas, az előző nap keletkezett tó vize rázúdul egy olyan völgyre, amiben versenyzők tartózkodnak.

Ha egy versenyt hetekkel vagy napokkal előbb törölnek vagy elhalasztanak, azt mondom, hogy a rendezőség csak belefogott a feladatba, de nem végezte el. Így viszont a rendezőkön nem múlott semmi, "mindössze" megóvták a versenyzőket az időjárás több mint kellemetlen, sokkal inkább rájuk veszélyt jelentő viszontagságaitól. Arról nem beszélve, mennyire rossz érzés sokat dolgozni valamiért, amiről aztán le kell mondani.

Vajon visszaadja-e valaki a befizetett nevezési díjadat, ha a versenyt megrendezik, de te nem tudsz eljutni oda, mert nálatok van otthon árvíz és járhatatlanok az utak? Ráadásul a versenyek egy része (a diákolimpiai résztvevők számára igen méltányos áron) le is zajlott, a maradék egy futamról pedig megkapja mindenki a térképet, a szolgáltatásnak ezt a részét a rendezőség teljesíti. Én tehát azt mondom, örüljön az, akinek nem kellett ilyen körülmények között megpróbálnia teljesíteni a pályát, mert bizony nagyon pórul járhatott volna.
Itt bizony kollektíve kell viselni a terheket. A rendezők az időjárás miatt jelentős pluszmunkát végeztek — mint utóbb kiderült, hiába. A versenyzők (illetve klubok, iskolák) pedig a nevezési díjért a végén csak biztonságot (balesetmentességet...) kaptak, és térképet a pályákkal. Egyébként, ha megnézitek majd a pályákat, látszani fog, hogy száraz időben sem kis feladat teljesíteni őket.

Ha valaki azt is végiggondolja, hogy a diákolimpia a legösszetettebb versenyrendezési feladat, amit nem lehet mindenki megelégedésére lebonyolítani (egy váltó és egy egyéni futam egy napon, amiben ráadásul valami átgondolatlan ötlet miatt a szövetségi kapitány válogatóztatni akar együtt 3 kategóriát azonos pályán), akkor talán nem akarná most a rendezőket piszkálni. S vajon hány jelentkező lesz a következőkben, ha most még anyagilag is nekiestek a rendezőségnek (tipp: az útiköltségeteket is kérjétek vissza, akkor garantáltan nem rendez több versenyt a Tipó).

Tehát két megoldás van. Vagy képezzünk egy garanciaalapot (egyfajta biztosítást kössünk), amit az MTFSZ kezel, mint biztosítótársaság, s minden nevezési díj emelkedjék meg azzal az összeggel, amiből az időjárás miatt elmaradt versenyek költségeit állja a tájfutó társadalom, vagy béküljetek meg azzal a gondolattal, hogy ilyen esetben közös a költségviselés, s nem jár vissza a nevezési díj, mert a rendezők elvégezték a feladatot.