Az oldal átalakítás alatt van! Ha nem az új felületről érkeztél, kérjük erre haladj tovább!





Beszámoló a Tájfutó klub 2010. március 3-i összejöveteléről

Sítájfutó Világhét Csíkszeredában
A hazai sítájfutás egy meglehetősen visszafogott szakág az MTFSz szervezetében, most a február 8–15. közötti székelyföldi világrendezvény során mégis minden figyelem feléjük fordult. A rendezvény hivatalos nyelve a magyar volt az angol mellett. Az anyaországbeliek jelentős számmal vettek részt a rendezésben, Kiácz Bence, az eddigi szakágvezető pályakitűzőként is. A mieink eredményei között szépen fénylik Simon Ágnes világbajnoki aranya.
A meghívott előadó, Kiácz Bence, a jeles eseményen forgatott filmekkel érkezett, amelyeket hazai és bukaresti stábok készítettek a TV sportadások számára. A filmek kommentálása és Bence élvezetes beszámolója során betekinthettünk a sítájfutó életbe és a rendezés rejtelmeibe.

Hogy zajlott ez az öt világversenyt magába foglaló rendezvény?
A Világhét előzményei közé tartozik, hogy a lassan 15 éves nemzetközi tapasztalattal is rendelkező erdélyi sporttársainkkal, Csúcs Andrásékkal hosszú évek óta szoros kapcsolatban állnak a hazai sítájfutók, akik ezzel a háttérrel vállalták az ifi EB és a junior VB megrendezését. Ma már látható, hogy az IOF egyre nehezebben tudja kihelyezni a hihetetlen mennyiségűre duzzadt bajnokságait. Itt is rádumálták a rendezőkre a Világkupa, a felnőtt EB és még a tetejébe a WMOC megrendezését is a vállalt két bajnokságon felül, ami aztán rendkívüli erőfeszítéseket követelt.
Szerencsére szponzort sikerült találni, megnyerték Hargita megyét és Csíkszeredát polgármesterestül, aki aztán a szeniorok között versenyzett is. A rendezés keretei azért nem érték el a krasznojarszki VB csillogását, amelynek hátterét az államelnökségre aspiráló kormányzó, Lebed tábornok teremtette meg. Ezzel együtt a helyi sajtóban nagyobb visszhangot kapott a csíkszeredai Világhét, mint itthon a miskolci VB.

A sítájfutó versenyek rendezése sok egyéb mellett leginkább abban tér el a futó szakágétól, hogy ott a térkép korábban kinyomtatható. Itt az utolsó pillanatig építik a pályák nyomhálózatát. Nem egy esetben akár terepet is kell váltani, ami a versenyzők jelentős utaztatásával is járhat. A nyomhálózatot természetesen előre megtervezik és kitűzik, nyílt területeken kikarózzák, ahová a verseny előtt a nyomokat géppel felfektetik. Most iszonyatos plusz munkát jelentett, hogy a nyomokat egy napig folyamatosan menteni kellett a szél miatt.
Skandináviában egy-egy versenyközpont körül már kiépített 50-60 km-es síhálózathoz dolgoznak hozzá, az itteni terepeken (a váltót leszámítva, a biatlon központ körül csak zsebkendőnyi volt a síterep) semmilyen korábbi sífutó nyomhálózat nem volt.
Csíkszereda városa nagyon sokat adott, többek közt épületet is, ami azért szükséges, mert sátrakban befagynának a laptopok. Az erdészet viszont inkább keresztbe tett, egy héttel a verseny előtt még fákat húztak ki a nyomokon. A pályába hobbimotoros-szánosok is belepiszkítottak. A szerdai térképeket kedd este kezdték nyomtatni, hajnali 4-re lettek kész.
A rajt, cél és a TV-s pont helyét a TV mondta meg, akár tavaly az itthoni VB-n. A Világhéten kb. 450 induló volt, köztük 150 szenior. Rajtolás a világkupában fordított világranglista sorrendben ment. Van átfedés a tájfutó és a sítájfutó élmezőny között, bár igen fontos, mondhatni döntő a sífutó teljesítmény.

Mit tanulhattunk Csíkban a világ legjobbjaitól?
Itt is rendkívül szoros az élmezőny, amelyet a skandinávok és az oroszok alkotnak. A csehek és a svájciak itt a második vonalnak számítanak. Sítájfutásban durván ott tartunk, mint tájfutásban: Dosek és Szőllősi révén 14., ill. 13. VB hellyel büszkélkedhetünk. Az ő akkori eredményük %-ban ma már kb. tíz hellyel hátrább lenne. Sprintben egy perc most 24 helyet jelentett.

Mennyit ér Simon Ági aranyérme itthon és külföldön?
Eredményét, aminek borzasztóan örülünk, helyén kell kezelni. Kategóriájában megvédte címét, most itt négy induló volt. Ne tekintsük azért bulinak. Ági 128%-ot ért el a Világkupában a szakág legjobbjai között, ami a nyári VB mezőnyében élért helyéhez mérhető. Nem vagyunk sínemzet. Az MTFSz 100e Ft-tal szúrta ki a szemüket. A magyar versenyzők minden költségüket maguk állták. A rendezésben résztvevőket kifizették. Megjegyzendő, hogy a svéd sítájfutók az ottani Sífutó Szövetséghez tartoznak. Ez nagyon is érthető, mert mozdulni sem tudnak vaxmesterek és lécarzenál nélkül (de hoztak szakácsot, masszőrt, pszihológust is). A nyomok szerint tájékozódnak, amit persze a szél be is fújhat.
Azért lennének ötleteink itthon is. Gyurkó László szerint legyen térképautomata, mondjuk a Normafánál. Kiácz Bence a térképeket kitetetné az internetre. Hajdu Kálmán a nordic waking hirtelen jött sikeréről beszélt, lehet hogy csak reklám kérdése az egész?

Mik a sítájfutás lehetőségei az anyaországban?
Mindig is voltak sítúraversenyek, aztán sítájfutó versenyek itthon. Valkony Ferenc versenyei után Marosfalvi Mónika és Vásárhelyi Tass kezdeményezésére 11 évvel ezelőtt kezdték újra. Először csak egy bajnokságot rendeztek évente. Később a korábban ellenző Zsigmond Tibor látva a fejlődést és a bizottság jó működését, forszírozta a teljes bajnoki rendszer kiépítését az MTFSZ Elnökségen belül. Hites Viktor éjszakai bajnokságot is akar, de ez veszélyes. Itt a Világhéten egy mentőautó és hat hegyimentő is készenlétben állt.
Sajnos kevés terep alkalmas a sítájfutásra: Galyatető, Normafa, Eplény, Kabhegy, Dobogókő, most a VB után már Bánkúton is lehet. Az Alföldön jó lenne, de sajnos nincs hó.

Mindent egybe vetve ez egy technikai sport. A Dekatlonban egy léc 25 ezer Ft, a cipő 10 ezer. De a szezonban minden léc elfogyott! - jegyezte meg Krolopp Frici. Drága a vax, és ahhoz nagyon kell érteni is. Vannak vax-titkok az Interneten. Ma is vasalják az előírt hóhőfokra. A hosszútávon 3 kört futottak. A jobbaknak ott állt a stáb legalább 5 pár léccel készülve a léccserére, fejezte be az érdekfeszítő beszámolót Kiácz Bence.
Valkony Feri bá sajnos nem tudott eljönni, pedig lett volna mit mesélnie. Azért elküldött egy sajtóriportot, amit itt mellékelünk.

Bozán György




,,Azt a tüzet szeretem eloltani, amit én gyújtottam meg"
Társrendezőként és házigazdaként sikeresnek mondja a múlt heti Sítájfutó Világhetet Csíkszereda polgármestere, egy újabb világverseny megszervezésére viszont már nem vállalkozna. Ráduly Róbert Kálmánt a csíkszeredai jégkorong helyzetéről is faggattuk.

– Kipihente magát?
– Folyamatban van a pihenés, hiszen kemény és emberpróbáló hét volt. Öt nap alatt szervezőként, résztvevőként, televíziós forgatókönyvíróként és kommentátorként többet voltam a szabad levegőn, mint az elmúlt tíz esztendő egy-egy telén. Ráadásul most sem lehet rendesen pihenni, mert zajlik a téli olimpia, megtörvén az éjszakáimat. Vancouver miatt napok óta hibernáló állapotban vagyok.
– Mielőtt valaki mindezt felróná önnek, mondjuk el, hogy szabadságon van. Visszatérve a Sítájfutó Világhétre, gondolta volna, hogy a Hargitafürdőn zajló fakitermelés beleszólhat a rendezésbe, vagyis a favágás miatt újabb nyomvonalakat kell kijelölni?
– Gyakran járok az erdőben, évente legalább húsz éjszakát töltök az erdőn, ezért sajnos látnom kell, ahogy folyamatosan fogy az erdő a Hargitáról. Ha ebből indulok ki, akkor nem lepett meg a dolog. Inkább azon lepődtem meg, mennyire nehéz volt rávenni az erdőtulajdonosokat és a kitermelőket, hogy legalább egy hétig legyenek partnerek.
– Sikerült?
– Hál’ istennek, igen. Betartották a „fegyverszünetet", azaz szüneteltették a kitermelést. Olimpiai szellemben zajlott az esemény, ugyanis az olimpia alatt is hallgatnak a fegyverek. Szerencsére egyetlen versenyző sem ment szembe egy taffal vagy traktorral. És ha már az erdőkről beszélünk, ki szeretném emelni a somlyói közbirtokosság támogatását, ugyanis javarészt az ő területén zajlott a verseny. A taplocaiakat is dicséret illeti, hiszen ők a kitermelés leállításában segítettek.
– Még egy kellemetlen, vagy inkább szomorú eset: halálos baleset is történt a Világhét alatt.
– Minden tekintetben a csütörtöki volt a legkeményebb nap. Barátságtalan volt az idő, én is aznap versenyeztem, sőt, az utolsó energiatartalékaimat is felemésztő versenynapot tudtam a hátam mögött, amikor jött a hír, hogy az egyik küldöttség mikrobusza halálos kimenetelű balesetet okozott. Habár ez a tragédia nem állt közvetlenül kapcsolatban a sportrendezvénnyel, lévén, hogy közúton történt, mégis nagyon megrázott. Együtt érzünk a családdal, a szervezőbizottság kollégái a temetésre is elmentek.
– Váltsunk témát! Románia mellett Magyarországon és Lengyelországban is közvetítették a versenyt. Volt-e onnan visszajelzés?
– Az országból vannak adataim. Azt tudom, hogy a sítájfutás hosszútávú versenyszáma volt a Sportklub TV legnézettebb műsora. Pedig a közvetítés nem sikerült a legjobban, mivel a televíziós grafikát (táblázatokat, részeredményeket) biztosító budapesti cég nem tudott teljesen eleget tenni vállalásainak.
– Romániában eddig még nem rendeztek ilyen horderejű versenyt, ez a tény mégis hidegen hagyta a központi sportújságokat...
– Nos, ez sajnos nem meglepő, ugyanis a mai román sportköztudatban egyetlen sport létezik, mégpedig a labdarúgás. Nemcsak az újságok, a sporttelevíziók is a foci köré szerveződtek, így nem csoda, ha a bukarestiek számára a világhét legnagyobb eseménye épp a halálos baleset volt. Ez is azt mutatja, hogy mennyire deviáns – a szokásostól eltérő – ez a rendszer. És tegyük gyorsan azt is hozzá, hogy mi épp egy olyan sportot kívántunk népszerűsíteni, amely elég ismeretlen a román köztudatban. Halkan jegyzem meg, hogy még így is több cikk jelent meg, mint a tavalyi Székelyföldi Kerékpáros Körversenyről. A jó hír az, hogy legalább a regionális és a helyi média teljesen felkarolta az eseményt.
– Megtettük, amit tudtunk. Na de árulja el nekünk, polgármester úr, miért esett a választás pont erre az ismeretlen sportágra?
– Ezt nem mi választottuk, mi ennek a házigazdái és társszervezői voltunk. Több mint egy évvel ezelőtt Csúcs András és fia, Klaus megkeresett, és felvetette, segítenék-e abban, hogy szervezzenek sítájfutó ifjúsági és utánpótlás Európa-, illetve világbajnokságot. Tetszett az ötlet, kiváltképp azért, mert nyolc éven át én is hivatásszerű sítájfutó voltam. Hosszú egyeztetés után a román és nemzetközi szövetség rábólintott arra, hogy ne csak utánpótlás-, hanem felnőtt-vébét rendezzünk. Azt tudni kell, hogy a sportág történetében soha nem volt egy helyszínen az elit-, az utánpótlás- és a veterán-világbajnokság.
– Tehát egy kicsit személyes ambíciók is vezérelték, amikor segítő kezet nyújtott Csúcséknak?
– Én másképp fogalmaznék! Tudni kell, hogy pontosan a sítájfutásnak van esélye arra, hogy mondjuk nyolc év múlva felkerülhessen a téli olimpia sportágai közé. Ha mi komolyan hiszünk abban, hogy a jövőben is meg tudunk rendezni egy-egy sítájfutó világfutamot, akkor évek múlva felkerülhetünk a téli sportok térképére. Jelen állás szerint hiába szeretnénk Hargitafürdőn például biatlonversenyt szervezni, mert ez lehetetlen: a biatlonversenyeknek helyet adó európai települések felkészülés szempontjából behozhatatlan előnyben vannak. De sítájfutás tekintetében igenis meg tudunk „kapaszkodni", hosszú távon pedig eljuthatunk oda, hogy egy leendő olimpiai sportág világfutamát nálunk rendezik.
Azt nem tagadom, egy kicsit az is fontos volt számomra, hogy valamit visszaadjak abból, amit ettől a sporttól kaptam. Ez a sport megtanította nekem, hogy bármilyen körülmények között is végig kell menni a kijelölt pályán. Gondolni sem szabad arra, hogy feladjuk a versenyt. Most itt volt az alkalom. A csütörtöki veteránverseny két és fél órát tartott számomra, ez idő alatt többször is felderengett bennem, hogy abba kellene hagyni, de a végén – amikor már majdnem másztam a földön – mégis végigcsináltam.
– ...nem is kell rákérdezzek, hogy hogyan ment a verseny. A rosszmájúak egyébként azt mondják: a polgármester azért szervezett világhetet, hogy ő is indulhasson a versenyen.
– Én nem akartam indulni a versenyen. Nem is voltam beiratkozva. Úgy esett, hogy a kollégáim szurkolóként már az esemény első napján ott voltak a Hargitán, és rákérdeztek, én miért nem indulok versenyzőként? Meggyőztek, beiratkoztam. Azt azonban tudni kell, hogy a veteránverseny két napig tartott, nekem viszont egy nap elég volt. Az volt a szerencsém, hogy a világhét előtt a családommal egy hetet Parajdon töltöttem, ahol öt napot fitneszteremben gyúrtam. Ha nem edzek, akkor nem is biztos, hogy be tudtam volna fejezni a csütörtöki versenyt.
– Akkor mégis ott motoszkált a fejében a rajthoz állás lehetősége.
– Nem így van.
– Jó. Újból megszervezné a versenyt?
– Kategorikusan ki merem jelenteni, hogy nem. Szervezői teljesítőképességeinket meghaladó, négyszázötven versenyzőt felvonultató esemény volt. Elsősorban azért mondanék nemet, mert a profi szervezőtársak és a magas színvonalért felelős társaságok nagyon gyengén teljesítettek. Leggyengébbre az időmérés sikerült. Ugyanakkor rengeteg gond volt a televíziós grafika terén is, pedig ezekért több ezer eurós számlát benyújtó budapesti cégek feleltek.
– Értsem azt, hogy nem indult a stopperóra?
– Képletesen szólva, igen. Említek két esetet. A nemzetközi szövetség megbízottja parancsba adta ki, hogy a versenybírók szombaton kézi mérést is végezzenek. A számítógépes időmérés korszakában... A másik blamás eset a díjkiosztón történt, ahol a végső rangsorból kifelejtették a cseh és a kazah csapatot. Ezek a hibák megeshetnek a csíkszeredai diákolimpián, de nem egy világbajnokságon. Szóval minősíthetetlen, ahogy néhány külföldi szakember dolgozott és viselkedett.
Ezzel szemben ott volt az a több tíz helyi önkéntes – említsem csak Szász Jánost, Szalay Zoltánt vagy Ferenczy Krisztinát –, akik hihetetlen munkát végeztek. Szóval láttam túlfizetett, nagyképű, gyenge profikat és lelkes, szívvel-lélekkel dolgozó önkénteseket. Le a kalappal a rendőrség, csendőrség és katonaság előtt, kiválóan tették a dolgukat.