Az oldal átalakítás alatt van! Ha nem az új felületről érkeztél, kérjük erre haladj tovább!





Beszámoló a Tájfutó klub 2010. január 6-i összejöveteléről


Beszélgessünk az élversenyzőkről és a nekik jutó elismerésről!

Tisztelet a díjaknak!
Elsőként Sváb Laci vetített képeket versenyeink díjazására készített érmekről. A tőle megszokott kiváló minőségű képek sorozata igazi sport- és kultúrtörténeti utazás volt 1925-től napjainkig.
Az első bemutatott érmet Ripszám Henrik készítette a Munkás Testedző Egyesület részére, akik az első hazai tájékozódási versenyeket is rendezték. Minden bizonnyal ezt a finoman kidolgozott érmet kapta az 1925. január 11-i legeslegelső tájékozódási győztes: Belloni Gyula. Egy másik kép a Duna Sport Club plakettjét mutatta be, amely az 1935-ös, Berend Ottó-féle első tájékozódási terepgyakorlat díjához lehet nagyon hasonló. Majd sorba következtek a természetjáró versenyek művészien kimunkált érmei.
A hegycsúcsról előretekintő turista domborművű alakja még a '60-as években is használatos érmek figurája volt. Az Állami Pénzverde 1965-ben készített verőtövet kimondottan a tájékozódási-futó bajnokságokra. Az „arany” érem ezüstből készült, arannyal futtatták. Ma NATO éremnek is nézhetik. A hazaiak mellett láthattuk Hegedüs András '72-es csehszlovákiai VB váltó érmét, meg még sok minden mást. Az elmúlt évtizedekben éremként adott díjak között volt maratott alumínium lapocska, festett fakorong, Budapesten készült hollóházi porcelán gomb, kerámia plecsni. Nívós műalkotás és silány szörnyedvény egyaránt.

Lehetnek-e magyar tájfutók a világ élmezőnyében?
A győztesek számára készített kis domborművek után a beszélgetés magukra a legjobb versenyzőkre terelődött át. Pelyhe Dani szerint akkor mondhatjuk valakiről, hogy élversenyző, ha céltudatosan, elkötelezetten sportol, hosszútávú tervek szerint készül, versenyez. Nyitrai Gyuri meggyőzött bennünket, hogy az élsportoló kifejezés az élmunkás szó mintájára jött létre, azt jelenti, hogy példamutató, aki a többieket magával tudja ragadni. Gyurkó Laci szavaival, akire fel lehet nézni. Vásárhelyi Tass hiányolta, hogy az eredményességet is említsük meg, aminek mércéje abszolút. Hajdu Kálmán szerint a mérce piacfüggő. A svédeknél, oroszoknál nagyobb a piac. Az élversenyzőket arculattervezők marketingelik, ami piacosít ruházatot, sportcipőket, de még mozgásformákat is. Ettől mi távol esünk. Példaként Gyurkó Laci Oláh Kati szavait idézte, akit a cseh VB után újságírók faggattak, hogy fogják fogadni győzelmét Mo-on: „Talán benne leszek az újságban.” válaszolta. De Kati más alkat volt mint Mosa, aki az egész országgal meg tudta ismertetni magát és a tájfutást!
H. Kálmán nem hagyhatta ki megjegyezni, hogy 1972-ben mást jelentett a VB győzelem, mint a rendszerváltás után.
A hideg klubszobában hamarosan felforrósodott a levegő. Kérdések, vélemény és indulat foszlányok kavarogtak, amikor arra tértünk, hogy milyen egyéni képességek és körülmények kellenek a csúcsteljesítményhez.
P. Dani: Képességei révén sok élsportoló lett később is valaki, mert ott is meg tudta állni a helyét.
Gyurkó Fanni nem érzi élsportolónak magát, de erre törekszik. A tudatos készülés része, hogy egy menedzser segíti. Az élsportolónak csak arra kell koncentrálnia, hogy mit edz és mit eszik. Csak a pénzdíjas atlétikai versenyek révén juthat anyagi támogatáshoz.
Zsebeházy Isti szerint a futást és a tájékozódást nem lehet úgy szétválasztani mint régen, a fizikai teljesítmény súlya már több mint 50%.
Szopori Éva megjegyzésére, hogy „ Soha nem volt ilyen jó a magyar férfi csapat!” Vásárhelyi Tass kritikusan reagált. A miskolci VB 300-350 indulója között 25-re is tehető azoknak a száma, akiknek már van vb aranyuk, 60 főnek lehet valamilyen vb érme, 120 versenyző volt már egyéni 10-en belül. És ezek között egy magyar sincs, csak megyünk a piramisba lefelé.
H. Kálmán szerint ennyi pénzből nem is lehet más.
Gy. Laci: A magyar mezőny a bajnokságokon kívül nem is találkozik. Egyre gyengébb színvonalúak a pályák. A válogatottra rendelkezésre álló összeget szétterítik, ezzel az egészet ellaposítják, pedig a jókra kellene szánni, a többieknek elég lenne csak lehetőséget biztosítani. A klubokban a kis eredmény felfújják. A fiatalabbak is megméretkezhetnének felnőtt versenyeken, reálisabban látnák hol tartanak.
P. Dani: a válogatottaknak nagyon sűrű a programjuk. Helyt kell állniuk skandináv klubjukban, meg az atlétikai klubjukban is.
Zs. Isti: meg itthon egyébként is csak elkényelmesedünk.
Máthé István igyekezett konkretizálni a dolgokat: Mi kellene a válogatottaknak? Van-e egyéni szponzor?
Zs. Isti sorolta: fizetett edző, külföldi verseny kellene, nincs csapatorvos, felszerelés. Egy évben minimum három cipő kell, ez kb. 90 eFt.
Gy. Fanninak sem sikerült egyéni szponzort találnia. Ki lehet ugyan menni külföldi klubhoz, de egy lánynak ez sokkal problémásabb mint a fiúknak. A fiataloknak sejtésük sincs, hogy mit kellene csinálniuk, nincs kivel megbeszéljék... Nincsenek edzők. Kovács Ádámot is atlétaedző készíti fel!
P. Dani: a szponzoráláshoz megfelelő eredmény kell, gondolkozzunk inkább támogatásban, amihez viszont ismeretség kell.
Gy. Laci: van azért itthon aki sokat segített, támogatott. Ehhez nagyon fontosak a személyes kapcsolatok. Mo-on addig tud valaki sportolni, amíg tanul. Az utánpótlásnak nincs ideje felkészülni különösen, ha juniorként nem versenyez már felnőttben. Sajnos vannak válogatottak akik nem igyekeznek teljesíteni, csak „vitetik” magukat.
H. Kálmán azért feltette a kérdést: Szükség van-e élsportolókra?
Szomorúan vettük számba, hogy utoljára 2000-ben képeztek tájfutó edzőket, azelőtt meg 1984-ben. Vásárhelyi Tass arra figyelmeztetett, hogy a VB mezőnyében szépen teljesített a '69-es születésű Vroni König és a '71-es születésű svéd versenyzőnő is. Olyan valaki tud ott lenni a topon, aki soha nem sérült. Ne csodálkozzunk, hogy nincs tekintélye a tájfutásnak, ha ezernyi jelét adjuk, hogy magunk sem becsüljük meg!
Krasznai Orsi Mosától idézte, hogy nagyon fontos a versenyszellem. Mindig és mindenütt. Ki ér fel előbb a metróban a mozgólépcsőn, ki ér az ebédlőben előbb az asztalhoz, stb.

Domonyik Gábor nem tudott eljönni. Neki azt a kérdést szántuk, hogy Mamlejev, Mats Haldin és más mai menők és VB érmesek, akiknél az 1995-96-os junior VB-ken még jobb volt miért tudták mára kielőzni. Gábor telefonon beszélt erről. Junior sikerei után szemléletváltásra lett volna szükség. A lehetőségek sem voltak ideálisak, de a hozzáállása sem. Nem volt segítője, aki kívülről, más szemmel adott volna perspektívát. Ebben az életkorban önfejű volt, mint minden fiatal. 6 év kellett ahhoz, hogy 2002-2003-ra bizonyos elégedettséget érjen el. Az élversenyzőnél a hozzáállást alapnak tekinti, ezt nem tudja átadni.

A témát messze nem tudtuk kitárgyalni, némi hiányérzettel távoztunk az összejövetelről. Sajnos sok minden nincs a helyén. Nagy kérdés, hogy a válogatottat felvállaló 9 fős csapat erről a pontról mennyit tud lendíteni előre.

Bozán György