Az oldal átalakítás alatt van! Ha nem az új felületről érkeztél, kérjük erre haladj tovább!





A tájékozódási versenyzés eszközei, kellékei a közelebbi és a távolabbi múltból, avagy miért ne lehetne nekünk is TÁJFUTÓ MÚZEUM-unk!

A cseheknek már van tájfutó múzeumuk, miért ne lehetne nekünk is, hiszen kevés ország büszkélkedhet hozzánk hasonlóan hosszú: 70-80 éves tájékozódási múlttal!

Ripszám Henrik kiváló kezdeményezését ugyan jó pár éves szünet követte, de aztán 1935-től folyamatosan és egyre szélesebb körben rendeztek és remélhetőleg hosszú ideig fognak is még rendezni tájékozódási versenyeket Magyarországon. Próbáljuk megmenteni és összegyűjteni a tájékozódás múltjának még fellelhető emlékeit. Ezzel nemcsak az elődök teljesítményét ismerjük meg, hanem kedves sportágunk rangját, ismertségét is fokozhatjuk.

Öreg tájfutók tárgy és dokumentum hagyatéka semmisül meg évről-évre, mert nincs hová, kihez elvinni. Az utódok számára értéktelennek tűnő dolgok a kukába; a kupák, érmek, jelvények a fémfelvásárlókhoz, vagy az ócskapiacra kerülnek. A helyiség gondokkal küzdő országos és a területi szövetségek irattárából a régebbi jegyzőkönyvek, versenyeredmények, minősitések, stb. már rég ki lettek selejtezve. A valamikori textil rajtszámokat, bélyegzőket kidobták, fényképek, oklevelek, tiszteletdíjak szétrebbentek. A szakosztályoknál sem jobb a helyzet. Bár még távolról sem veszett el minden (volt aki szatyorral vitt haza iratokat a szövetség előtti kukából), de nem tudhatjuk, hogy mi merre kallódik.

Egy "ütős" kiállításnak a sportág népszerűsítése érdekében lenne nagy jelentősége. Napjaink tájékozódását bemutató tárlóhoz már most félre kellene tenni az első dugókát a hozzá tartozó dobozzal és bójaállvánnyal, a szöges stoplist, ujjtájolót, szimbol tartót, a felfújható célkapu fotóját, meg a 2009-es magyar VB-n adandó érem mintadarabját, meg még sok minden mást – ami ma még könnyen begyűjthető.

Sportágunk fejlődését többek közt a versenyzők felszerelésének változásán keresztül lehetne bemutatni. Az első korszaknak a turista-természetjáró terepgyakorlatok időszakát tekinthetjük: szöges bakancs, túrakalap, térképtáska, Bézárd tájoló, útvonalleírás.

Bár még a sportág története sincs feldolgozva, második korszaknak az 1953-ban kezdődő időszakot tekinteném. Ekkor került be a természetjáró tájékozódási versenyzés az egységes sportminősítési rendszerbe, alakult ki az osztályozott bajnokságok rendszere. Ez volt az overálos korszak: fotótérképpel, elemlámpával, kötelező felszereléssel: gumikulaccsal és elsősegély csomaggal, tépő-dobó cédulákkal, a ponton postaládával, szép ezüst serlegekkel és a minden résztvevőnek kijáró jelvényekkel.

1961-ben az IOF megalakulásával jött el szöges-, majd a stoplis cipős versenyzés korszaka: háromoldalú piros-fehér bójával, zsebes, majd kantáros rajtszámmal, lila párnafestékes gumibélyegzővel, célkapuval, a jobbaknak svéd gyártmányú laptájolóval, futóruhával, javított fekete-fehér, majd színes térképekkel.

Bátran nevezhetjük korszakhatárnak 1970-et az önálló szövetség megalakulásának és az első magyar VB érem megszerzésének évét is. Ekkor jelent meg a Tájékozódási futás című újság, az olcsó NDK laptájoló, a zsírkréta, a papírbója, majd a szúróbélyegző. Jöttek a többnapos versenysorozatok, a népes mezőnyök, plakátok, szakkönyvek, stencilezett körlevelek, felpörgött az edző- és a versenybíróképzés.


Az összejövetelen számos régi tájékozódási relikviát csodálhattunk meg:
Bézárd típusú, de különböző gyártmányú (Gamma, MOM) tájolókat,
Fehér Miklós által házilagosan készített laptájolót,
Miniatűr pontbenyomtató kéziszerszámot,
Preciziós kivitelű lépegetős távolságmérő villácskát miniatűr léptékvonalzóval,
Lépésszámoló, zsebóraszerű készüléket,
1961. előtti Bp. Lokomotív állomás táblát,
’60-as évekbeli versenyző kartont,
’70-es évekből edzőverseny papírbójáját és zsírkréta készletet,
önnedvesítő bélyegzőt
szúró bélyegzőt, stb.

Bozán György