Az oldal átalakítás alatt van! Ha nem az új felületről érkeztél, kérjük erre haladj tovább!








X. DOBOGÓKŐI HEGYI FUTÓVERSENY 2005
KIÍRÁS

Rendező:Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület

A verseny célja: lehetőséget biztosítani tájfutóknak, atlétáknak, triatlonistáknak, teljesítménytúrázóknak, hegymászóknak, sífutóknak, kerékpárosoknak, öttusázóknak és mindenkinek, aki ki akarja próbálni erejét, kitartását az 1960-as évek körülményei között a Pilis hegység három legmagassabb hegyének érintésével. Feléleszteni Kővári Endrének (Pedagógus SK) – az első magyar javított tájfutó térkép elkészítőjének - remek kezdeményezését, a hegyi futóversenyt. Egyrészt emléket állítani Skerletz Ivánnak, az MTFSZ első főtitkárának, másrészt dr. Somogyvári Károlynak a magyar tájfutók első sportorvosának. Az eredményhirdetés előtt megemlékezünk a kilenc éve elhunyt Skerletz Ivánról és a tavaly elhunyt dr. Somogyvári Károlyról.

A verseny fővédnöke:
Kismóni János, sportreferens, Esztergom Város Önkormányzata

A verseny védnökei:
Kővári Endre
Monspart Sarolta
Schulek János
Székely Miklós
Zentai László
Eöry Dénes,
a Visegrádi Ásványvíz Kft. ügyvezető igazgatója

A verseny házigazdája: Peták István

A verseny bíróság tagjai:
Elnök: Kovács Zoltán
Titkár: Komlósi Ágnes
Pályakitűző: Schőnviszky György
Rajt-cél: Schőnviszky László

Időpont: 2005. november 19. (szombat)

Helyszín: Pilis és Visegrádi-hegység, Dobogókő

Résztvevők: nyílt verseny, amelyen bárki részt vehet, aki egészségileg alkalmas.

Versenyközpont: Dobogókői báró Eötvös Loránd Menedékház.

Rajt és cél: a Menedékház előtt.

Nevezés: a helyszínen 8:00-9:30 óra között.

Nevezési díj:
Hegyi maratoni (férfi és női): 900 Ft,
Hegyi nyílt: 600 Ft,

Díjazás: a távot sikeresen teljesítők emléklapot kapnak, a hegyi maraton győztese megkapja a Skerletz Iván örökös Vándordíj kicsinyített mását, a kategóriák első három helyezettje tárgyjutalmat kap.

Kategóriák:
Skerletz Iván hegyi maratoni férfi
Táv: 32,0 km, szint: 1350 m, tömegrajt: 10:00 órakor, szintidő: 4 óra.
Útvonal: Dobogókő - Fagyoskatona (1) - László kúp (2) - Pilisnyereg (3) - Körtvélyes-puszta (rom) (4) - Prédikálószék (5) - Sikárosi útelágazás (6) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Dobogókő.
Női hegyi maratoni
Táv: 20,0 km, szint: 830 m, tömegrajt: 10:00 órakor, szintidő: 4 óra.
Útvonal: Dobogókő - Körtvélyes-puszta (rom) (4) - Prédikáló-szék (5) - Sikárosi útelágazás (6) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Dobogókő.
Dr. Somogyvári Károly hegyi nyílt
Táv: 13,0 km, szint: 350 m, tömegrajt: 10:30 órakor, szintidő: 3,5 óra.
Útvonal: Dobogókő – Fagyoskatona (1) - Szilágyi Bernát forrás (7) - Sikárosi útelágazás (6) - Sífelvonó északi vége (8) - Dobogókő.

 

Ellenőrzés: valamennyi kategóriában minden ponton van.

Az ellenőrző pontok koordinátái: EOV WGS84
Rajt-Cél: Dobogókő 638835 263950 47º43,155' 18º53,918'
1. Műút, Fagyoskatona 639328 262262 47º42,245' 18º54,314'
2. Útkönyök, László kúp 637315 259650 47º40,833' 18º52,710'
3. Pilisnyereg 635095 263525 47º42,921' 18º50,928'
4. Körtvélyes psz. (rom) 637895 267325 47º44,975' 18º53,161'
5. Prédikálószék, kereszt 640480 266180 47º44,359' 18º55,231'
6. Sikárosi útelágazás 643575 262400 47º42,322' 18º57,710'
7. Szilágyi Bernát forrás 643135 262105 47º42,162' 18º57,359'
8. Sífelvonó alsó állomás 639675 264300 47º43,345' 18º54,589'

A versenyen GPS használható.

!! Térkép a verseny ellenőrző pontjaival !!

Egyéb:

  • A verseny útvonala nem lesz kiszalagozva, viszont a Rendezőség a kritikus elágazásokhoz irányító táblákat helyez ki. A verseny útvonala előzetesen bejárható és mindenki egyéni jelzéseket helyezhet el kizárólag papírból, ami idővel elbomlik.

  • A Skerletz Iván hegyi maratoni versenyen csak férfiak indulhatnak!

  • Mindenki a saját felelősségére vesz részt a versenyen!

  • Minden induló a Pilis Visegrádi-hegység idén kiadott turista térkép színes másolatát kapja a pontok koordinátáival.

  • A rajtszám viselése minden kategóriában kötelező.

  • A táv utolsó ellenőrző pontján frissítőt, a célban teát adunk.

  • A verseny kerékpárral nem teljesíthető!

  • A versenyt rossz idő esetén is megtartjuk.

Szállás: igényelhető a dobogókői menedékházban, 1500 Ft/fő/éjszaka, előzetes telefonon bejelentésre: 06-26-347-534
Megközelítés: a HÉV Pomáz állomástól 6:20; 7:20 és 8:20-kor Dobogókőre induló autóbusszal.

Információ: Schőnviszky László 06-70-319-4812, 18 óra után: 06-1-200-3319



A 2004. évi Dobogókői Hegyi Futóverseny eredményei:

31 km-es hegyi maraton:

Férfi:
1. Scultéty Márton 2 óra 27,22’
2. Juhász László 2 óra 49,34’
3. Laczfi Endre 2 óra 50,73’
4. Ország Gábor 3 óra 01,35’
5. Vajda Zsolt 3 óra 03,14’
6. Angyal Gábor 3 óra 07,31’

Női:
1. Farkasdi Edina 3 óra 27,19’
2. Bontovics Timea 4 óra 05,93’
3. Nagy Borbála 4 óra 12,10’

15 km-es hegyi amatőr:

Férfi:
1. Lörincz Olivér 1 óra 22,46’ Bringa Banda
2. Marosffy Dániel 1 óra 24,57’ OSC
3. Szőcs László 1 óra 27,88’ Hidegkúti Spartacus
4. Harkányi Árpád 1 óra 28,45’ KTK
5. Kerényi Máté 1 óra 33,07’ KTK
6. Lenkei Zsolt 1 óra 33,07’ Tipo

Női:
1. Fűzy Anna 1 óra 39,57’ OSC
2. Marosffy Orsi 1 óra 43,88’ OSC
3. Tibay Ilona 1 óra 45,09’ Tabáni Spartacus

Mindenkit szeretettel vár - a Rendezőség