A TÁMOP projekt záró ünnepségének helyszíne: Czakó utcai sporttelep, 1016 Budapest, Czakó u.
A rendezvény időpontja: 2012. április 5., csütörtök, kezdete 9 óra, befejezése délután 1 óra. A hivatalos záróünnepség időpontja 9 óra.
Rendezvényszervező: A Tabáni Spartacus SKE megbízásából a Geomax Bt. / Gyalog László
A záró ünnepséget a Tájékozódási Sportok Fővárosi Fesztiváljaként is meghirdettük, a záró ünnepség programjai alkották egyúttal a Fesztivál programjait. Így nemcsak egy beszédet kellett a diákoknak hallgatni, hanem érdekes játékokon, versenyeken vehettek részt.
![]() |
![]() |
| Bejárat a TÁMOP-táblával és a versenyek helyszíneinek térképével | Gyalog László beszél a megnyitón |
![]() |
![]() |
| A programfüzet címlapja | A helyszín térképvázlata |
9 órakor, a záróünnepséggel kezdődött a fesztivál. Itt Liszka Andrea projektmanager köszöntötte a TÁMOP-pályázat programjában részt vevő 15 oktatási intézmény megjelent tanárait, diákjait. Gyalog László szakosztályvezető mutatta be az elmúlt egy év sikeres programjait. Méltatta az együttműködést, amely a továbbiakban is folytatódni fog. Ezután ismertette a záróünnepség eseményeit.
A rendezvényről hónapokkal előtte az iskolákat színes, 10 oldalas programfüzetben tájékoztattuk, amelyben a részletes programot mutattuk be, az egyes versenyszámok ismertetőivel. A rendezvényről nagyméretű plakátot is készítettünk, amelyet minden iskolában kihelyeztünk.
A programok:

A helyszíneket mutatja a fenti térképvázlat.
Czakó-pálya: Labirintus – mátrix – svéd pálya; GPS-verseny jelentkezése; büfé
Lisznyai iskola udvara: udvari verseny; mobilos verseny jelentkezése (a térképen még a pályán szerepel)
Tabán: tájfutóversenyek és a mikrosprint-versenyek; mobilos és GPS-versenyek helyszíne
A tájékozódási futóversenyek és a mikrosprint-versenyek a Tabánban zajlottak. A rajt és a cél a Tabán felső részén levő játszótéren volt, nagyszerű kilátással a városra. Mindkét versenyformában 3-3 pálya közül választhattak a résztvevők, a szorgalmasabbak valamennyit lefuthatták.
![]() |
|
A leghosszabb, a Mars-pálya |
A normál pályák méretaránya 1:2000-es volt, már ezen is minden fa, bokor, pad szerepel.
A mikrosprint térképének méretaránya még nagyobb, az 1:500-as térképen mindezek felnagyítva láthatók, a pontok egészen közel vannak, ez villámgyors tájékozódásra ad a rutinosabbaknak lehetőséget.
![]() |
![]() |
|
A tájfutóverseny és a mikrosprint közös rajtja |
Befutó a domboldalon |
A Lisznyai utcai Általános udvarán – a tornatermi versenyt kiváltva – udvari verseny zajlott, és itt volt a mobilos verseny központja is.
Az udvari verseny a kicsiknek volt igazán jó, akik már kis térképpel próbálhatták megkeresni a pontokat. A mobilos versenyen a párok egyik tagja térképpel a kezében irányította telefonon a térkép nélkül futó társát, aki a telefonon kapott utasításokra hagyatkozva futott a terepen, és próbálta megtalálni a pontokat.
![]() |
![]() |
|
Kicsik az udvari versenyen |
Telefonos irányítás a mobilos versenyen |
Érdekesség volt a trail-O bemutató és a GPS-verseny is. Előbbin sétálva – illetve kerekesszékeseknek is – egy útvonal mentén több helyen megállva döntik el az onnan látható 4-5 pontból, melyik van a térképre rajzolva, utóbbiban térkép nélkül, csak a GPS segítségével keresik meg az elrejtett pontokat.
![]() |
![]() |
|
A trail-O bemutató egy pontcsoportja
|
Egy kerekesszékes résztvevő
|
|
|
|
Mit is kell csinálni a GPS-sel? |
A legnépszerűbbek a focipályán zajló versenyek voltak. 3 pálya közül lehetett választani, de mindenki futott mind a 3 versenyszámon, a svéd és a mátrixpályán, valamint a labirintusban is. A svéd pályán 3, a mátrixpályán 8 variációt lehetett lefutni. Mindhárom verseny rajtja és célja a focipálya kapujának két oldalán volt.
A svéd pályán szabálytalanul elszórva voltak láthatók a pálya pontjai, variációnként másképpen összekötve, ami az érintési sorrendet szabta meg.
A mátrixpálya hasonló volt az előzőhöz, csak itt egy 4×4-es hálóban voltak a pontok, amelyeket különböző sorrendben megadva kellett érinteni.
A mátrixpályán végigfutották az óvodások is, persze egyszerűen egymás után fogva a pontokat.
![]() |
![]() |
|
Jelentkezés és a dugókából az eredmény kiolvasása |
Magyarázat a rajtban |
![]() |
![]() |
|
A svéd pálya |
A mátrixpályán |
![]() |
![]() |
|
Óvodás kislány pontfogás előtt... |
...és utána, futva a következő pont felé |
Végül a labirintus-pályán kordonok jelezték a falakat, amelyek között megtalálva a legrövidebb utat kellett az elhelyezet pontokat a megadott sorrendben „megfogni”.
![]() |
![]() |
|
A labirintuspályán |
|
![]() |
| A labirintus-pálya térképe |
A sportrendezvények igen sok résztvevővel zajlottak (a rajthozállások száma meghaladta az 1000-1200 alkalmat). Elsősorban a TÁMOP-programban résztvevő iskolák tanulói vettek rajta részt, de jöttek tájfutók is, valamint más iskolákból, illetve a kerületből is érdeklődők.
Nagy csapattal, különbusszal vett részt rendezvényünkön a Bleyer Jakab Általános Iskola 35 diákja 4 tanár kíséretében, akik szinte mindent kipróbáltak, de 20 fővel, 3 óvónővel a Tigris utcai óvodások is itt voltak.
Akik már ismerték a tájfutást, és a sportágat kevésbé ismerők is kipróbálták a sok versenyformát. Akik meg csak kíváncsiak voltak, azokat külön vezetők vitték el, ismerkedni a térképpel, térképjelekkel.
A rendezvény programjait népes rendezőgárda tervezte és bonyolította le, zökkenőmentesen, jó hangulatban.
A színes program nagyon jól sikerült rendezvény volt.
Budapest, 2012. április 5.
Gyalog László